Négyszemélyes sakk

Szabályok


A négyszemélyes sakkban négy játékos játszik, mindegyik különböző színű figurákat mozgat. A négy szín ezen a honlapon sárga, zöld, piros és kék.

A négy játékos kétfős csapatokat alkot: sárga a pirossal, és zöld a kékkel. A két csapat egymás ellen játszik.

Ez az oldal a négyszemélyes sakk általános szabályait írja le. A sakktábla alakjáról és a figurák mozgásáról nem lesz szó, mert ez többféle lehet. Az összes lehetőséget a következő oldalon láthatjuk: Négyszemélyes sakkváltozatok. Itt a sakk 8x8-as tábláját használjuk egyes szabályok illusztrációjára, de azok tetszőleges más táblán is érvényesek.

Minden más, itt nem részletezett szabályért lásd: A sakk szabályai.

Lépéssorrend

A játékosok lépésének sorrendje: sárga, zöld, piros és kék, majd újra sárga, és ez ismétlődik. Ebből látható, hogy a két csapat felváltva kerül sorra.

Szövetségesek

Az azonos csapatban lévő felek (szövetségesek) nem üthetik egymás figuráit (mint ahogy a sajátjaikat sem). Feladatuk nem egymás ellen játszani, hanem egymást segíteni, és a közös ellenfél ellen játszani.

A szövetségesek közösen nyernek vagy közösen veszítenek.

Sakkszabály

Egy játékos sakkban van, ha van olyan játékos, amely ha soron következne, le tudná ütni az ő királyát. Mivel a szövetségesek egymást nem üthetik, sakkot adni csak a másik csapat valamely játékosának lehet. Nem szabad olyan lépést tenni, amely után az illető sakkban van, akkor sem, ha ezután nem rögtön az következik, aki le tudná ütni a királyt.

A játék vége

A négyszemélyes sakkban a szövetségesek közösen nyernek vagy közösen veszítenek.

Matt

Amikor a soron következő játékos nem tud szabályos lépést tenni, akkor véget ér a játék. Ha egyúttal sakkban is van (tehát mattot kapott), akkor az ő csapata elvesztette a játékot (0 pontot kap), és a másik csapat megnyerte (1 pontot kap). Egy csapaton belül nem teszünk különbséget a két játékos között, egyformán osztotnak a győzelemben vagy a vereségben, függetlenül attól, hogy melyikük került mattba vagy melyikük adta a mattot.

Példák:

1-0

A piros-sárga csapat legyőzte a zöld-kék csapatot (konkrétan piros adott mattot kéknek, de ez az eredmény szempontjából lényegtelen).

0-1

A zöld-kék csapat legyőzte a piros-sárga csapatot (konkrétan sárgát, de ez lényegtelen). Láthatjuk azt is, hogy az egy csapatban lévő két király (itt a zöld és a kék) nyugodtan egymás mellé léphet, hiszen nem ütik egymást.

Sárga sakkot adott a kék királynak. Ha kék következne, akkor ez azonnal matt lenne. Sárga után azonban zöld jön, aki közbeléphet a futóval. Ha megteszi, akkor piros után kék jön, aki pattban lesz, és döntetlennel ér véget a játék (½-½). Zöldnek azonban nem kötelező közbelépnie, hiszen ő nincs sakkban. Ha elköveti azt a hibát, hogy nem lép közbe, akkor piros után kék mattban lesz, és a zöld-kék csapat elveszti a játékot (1-0).

0-1

Fontos, hogy a matt csak akkor működik, ha a mattolt játékos következik. Itt sárga látszólag mattot adott kéknek. Itt azonban még nincs vége a játéknak, mert sárga után nem kék jön, hanem zöld. Ha zöld ezután a vezérrel mattot ad pirosnak (megteheti, hiszen zöld nincs sakkban), akkor utána piros következik, aki mattban van, és elveszti a játékot. Az nem számít, hogy egyébként kék is mattban lenne, mert ő még nem került sorra.

Leüthető király

Ha betartjuk a sakkszabályt, akkor is előfordulhat, hogy a királyt le lehet ütni. Például:

0-1

Ha zöld ellép a futóval, akkor sárga sakkba kerül. Sárgának azonban esélye sincs védekezni, mert zöld után piros jön (aki szintén tehetetlen), utána pedig kék következik, aki le tudja ütni a királyt. Ilyenkor azonnal a zöld-kék csapat nyer (amikor kék sorra kerül).

0-1

Hasonló az előzőhöz, azzal a különbséggel, hogy itt piros léphet el a futóval, aki a sárga szövetségese. A szabályok alapján megteheti, hiszen piros nem kerül sakkba. De ha megteszi, az óriási hiba, hiszen akkor sárgának esélye sincs kivédeni a sakkot, mert előbb kék következik, aki le tudja ütni a királyt. Ilyenkor szintén a zöld-kék csapat nyer.

Feladás

Reménytelen helyzetben egy csapat feladhatja a játékot: az egyik tagja kezdeményezi, a másik pedig elfogadja.

Döntetlen

A játék döntetlennel is végződhet, hasonló esetekben, mint a sakkban. Ekkor mindkét csapat (mind a négy játékos) 1/2 pontot kap. Az ötven lépés szabálya ötven körre vonatkozik, tehát összesen ötvenszer négy lépésre.